Hosszú évek kitartó és eredményes munkája után visszavonult a bezdáni kajak-klub elnöke, Drobina József.

Mikor kezdett kajakozással foglalkozni?

Több mint 60 éve ültem először kajakba és hozzátenném, hogy ez volt az első kajak a faluban. Ez egy kétüléses, gyárilag készített túrakajak volt, amellyel a belvizeken és a Dunán is eveztem. Majd tíz évvel később elkezdtem testnevelő tanárként dolgozni az iskolában, és az akkori törvények szerint iskolai sportegyesületeket kellett alakítanunk. A kajakozást választottam, emellett más sportággal is foglalkoztam, de meggyőződésem volt, hogy valamilyen vízi sportot kell felajánlani az ifjúságnak.

Miért épp ezt a vízi sportot választotta?

Úszásra nem volt lehetőségünk fedett medence hiányában. Az evezős sport sem jöhetett számításban a nagy, széles evezők miatt, és mivel az evezős háttal ül a menetiránynak, így nem ellenőrizheti az esetleges akadályokat. Tehát maradt a kajakozás, amelyben már volt néhány éves tapasztalatom fiatalabb koromból.

Hogyan fejlődött az egyesület?

A fejlődést nagyban az akkori iskolaműhelynek és mesterének, aki részt vett a kajakjaink elkészítésében, ugyanis az első kajakokat mi készítettük tervrajzok alapján, amelyeket a kajak szövetségtől és Zlatoje apatini mestertől kaptunk. Deszkából készítettük őket, amelyet a bezdáni fakereskedésben vettünk, de mivel nem volt pénzünk, kieszközöltem, hogy a mezőgazdasági vállalatba bevegyenek bennünket kézi kukoricatörőnek, amiért pénzt kaptunk, és meg tudtuk venni az anyagot. Majd 1963-ban, amikor ezt az egyesületet Olimpia név alatt regisztráltam a Szerb Kajak Szövetségben, akkor kiváltunk az iskolából, és onnantól önálló klubként működtünk. Ebben a szövetségben szereztem meg a kajakedzői képesítést. Ez után otthagytam az elemi iskolát és gyógytornásznak álltam a helyi gyógyfürdőben, de végül biológiatanárként visszatértem az iskolába. Ez idő alatt az Olimpia klub több edzőt is váltott. Nagy versenyekre nem jártunk, mivel nem volt rá lehetőségünk, de az Ifjúság Napja keretében részt ettünk a kajakos staféta továbbadásában, ami Zombor-Bezdán-Apatin távon történt.

Mi történt később a klubbal?

Az Olimpia megszűnt, majd megalapították a Duna kajak-klubot. Végig figyelemmel kísértem a kajakosok aktivitását és meg kell, hogy mondjam, Panda Jánosnak köszönhetően hatalmas fejlődésnek indult a bezdáni kajaksport. Több elnöke is volt a klubnak, én az 1990-es évek elején kerültem az élére.

Miért döntött a visszavonulás mellett?

Úgy érzem, elérkeztem az elmúlt ötven év „kikerekedéséhez”. Az Olimpiával kezdtem, és a jelenlegi klub, a Duna tagjai óriási eredményeket értek el a 2012-es londoni Olimpián. Bezdánból hat kajakos vett részt a nyári játékokon. Volt is egy javaslatom, hogy a klub felvehetné az Olimpia nevet, mivel akkoriban ezzel a névvel indult a bezdáni kajak, ami most viszont aktuális lenne. Visszavonulásom után is remélem, nem maradnak el az eredmények az új edzővel és az új vezetőséggel. Ezúton kívánok sok sikert további munkájukhoz – nyilatkozta Drobina József.

 

Dunatáj 2013.április 10.

Oberajter Dávid